Két nőt is megerőszakolt egy szegedi férfi
A férfi még 2013-ban követte el a bűncselekményeket, egyszer egy vasúti töltésnél, egyszer pedig egy régi temető mellett. Vádat emeltek ellene.
A férfi még 2013-ban követte el a bűncselekményeket, egyszer egy vasúti töltésnél, egyszer pedig egy régi temető mellett. Vádat emeltek ellene.
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott Indiában az a Uber-sofőr, aki megerőszakolta egyik utasát, egy nőt Újdelhiben. A férfi bűnösségét már két hete kimondták, gyorsított eljárásban. Korábban is indítottak ellene eljárást gyermekrablás, valamint nemi erőszak miatt is, de akkor mindkét esetben felmentették. A sofőrkereső applikációt működtető társaságtól egyelőre nem reagáltak az ítéletre.
Kárpáti György Mór fiatal rendező Erdő és Provincia című kisfilmjei után, tőle szokatlan módon aktuális témához nyúlt, és a hazai egyetemi gólyatábori erőszak ügyekből inspirálódva forgatott rövidfilmet.
Tizennégy év börtönre ítélték azt a szlovák férfit, aki az angliai Leedsben brutálisan bántalmazott és megerőszakolt egy muszlim nőt.
A 32 éves indiai férfi ellen korábban is indult már eljárás nemi erőszak és gyerekrablás miatt, de mindkét esetben felmentették. Az Újdelhiben történt nemi erőszak miatt valószínűleg életfogytiglani börtönbüntetést szabnak ki rá.
Megerőszakoltak Indiában egy öt, valamint egy két és fél éves leánygyermeket
A kislányt péntek este találták meg eszméletlenül az indai főváros egyik szegénynegyedében. A nemi erőszak következtében szörnyű sérüléseket szenvedett, intenzív osztályon ápolják.
Elvette ismerőse táskáját és megerőszakolta az illetőt a rendőrség gyanúja szerint egy 20 éves tatabányai férfi – írja a Kemma.hu.
A 31 éves támadó csak azért nem tudta befejezni az erőszakot, mert megzavarták a környéken lévők, akik meghallották az idős nő segélykiáltásait. A férfi elmenekült a karcagi temetőből, de néhány órával később megtalálták.
Rendőrt hívtak a SOTE gólyatábor szervezői, mert egy hallgatót "zaklatott állapotban" találtak az egyetem záróbuliján – írja az Origo.
Bár a gyereklányt a hírek szerint anyja volt élettársa ejtette teherbe, a mélyen vallásos Paraguay szigorú abortusztörvényei nem tették lehetővé a terhességmegszakítást. A kislány 3 és fél kilóval, komplikáció nélkül született meg.
Az esetre több mint húsz év után derült fény: a vád szerint a tűzoltó felkereste a megmentett kislányt nagyszülei lakásán, amíg az anyát füstmérgezéssel ápolták a kórházban. A tűzoltóra, aki váltig tagadja a vádakat, hosszú börtönbüntetés vár.
A támadó kétszer lelökte a bicikliről a Vésztőn kerékpározó nőt, majd megpróbálta megerőszakolni. A nő elmenekült és bejelentette az esetet a rendőröknek, akik két órán belül elfogták a férfit.
Hét embert tartóztatott le a rendőrség Pakisztán keleti részén azzal a váddal, hogy szexuális visszaélést követtek el gyermekek százai ellen és a szülőktől pénzt zsaroltak ki.
Először beszélt nyilvánosan az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszak miatt elítélt férfi, aki a TV2-nek adott interjújában a csatorna szerint arra utalt, hogy az ő értelmezésében nem történt erőszak.
Vádat emeltek Budapesten egy 49 éves férfival szemben, aki tavaly tavasszal összesen 8 nőt támadott meg. Volt, akit ököllel ütött, rugdosott, sőt, meg is erőszakolt. Egyik áldozatának eltörte az orrát. A támadó most is börtönben ül más ügyek miatt, és többszörös visszaesőnek minősül.
A világháborús erőszakról sok szó esett mostanában, de az ebből született gyerekek még hallgatnak.
Már több mint negyven nő vádolja az ünnepelt amerikai sztárt, Bill Cosby-t, hogy szexuálisan zaklatta őket. A The New York Magazine címlapján közülük ülnek 35-en azok, akik ezt arccal is vállalták. Egy szék üresen áll a képen.
Az Index szerint valaki lövöldöztek a szombat éjjel a budapesti Viola utcában, a rendőrség szerint az eset közelében pedig megerőszakoltak és kiraboltak egy nőt. Még nem tudni, van-e összefüggés a két eset között.